Hülye hasonlat

Ha egy ember lánya egy csónakban evezett valakivel, aki már többször megingatta a csónakot, és többször kiborította a csónakból, az a minimum, hogy elkezd kiúszni a partra. Mindenféle rossz érzés, harag nélkül, csak kifelé! Magam mögött hagyom a csónakot. Addig úszom, míg már örülök is, sőt, hálás vagyok neki, hogy megtette, és kimehetek a partra, oda, ahonnan jöttem. Hiretelen határtalan boldogság tör rám. Már csak percek kérdése, és kint vagyok a vízből. Erre utánam ugrik, és könyörög, hogy szálljak vissza a csónakba, de már nem akarok. Erre elkezd visszahúzni, és nem ereszt! Már megfulladok, nem akarok visszamenni a csónakba! És szörnyen érzem magam, mert nem akarok, és ez nagyon bántja, teljesen összeomlik. Kétszer már visszamentem, mert nem bírtam nézni, ahogy szenved. De most már nem akarok! Miért kell újra és újra visszahúzni? Szenvedek én magamtól is, így sem bírom már a terhet! Miért kell ennyire átéreznem? Miért nem tudok én is olyan szívtelen lenni, mint mások? Teljesen elfáradtam, cafatokban van a szívem! Most ülök a parton, nagy nehezen kievickéltem, kiült velem ő is, és nem enged! Ráült a szárnyamra, és szorosan ölel. Hogy repüljek így el?