Reggel 8-ra mentem fősuliba, tehát korán indultam. A buszmegállóval szemben van egy zebra, annak a túloldalánál álltam meg, mert onnan látni, hogy mikor kanyarodik végre be az örökké késő busz. "Ott állt a lány az út jobb oldalán...", vagyis én, és vártam. Erre valaki a hátam mögött rámdudál. Megfordultam, hát egy autós állt a zebra előtt, és mutogatta, hogy menjek át! Hiába mutogattam, hogy nem, köszi, maradok, ő már idegesen mutogatta, hogy ott a gyalogosátkelő tábla, úgyhogy riszáljam át a fenekemet, hamár ő megállt nekem! Olyan idegesen kalimpált a kezével, hogy féltem, kiszáll a kocsiból, és átráncigál a túloldalra! Gondoltam jobb a békesség, és röhögve, de átsétáltam a zebrán, és még meg is köszöntem neki. :) Természetesen az egész buszmegálló velem együtt röhögött a fazonon. :)
Sajnos az integrált gyógypedagógia történet óra már nem volt ilyen vidám, sőt! 8-12:30-ig hallgattam az okosságot, és bőszen jegyzeteltem, nehogy elaludjak, mint a mellettem lévő lány, aki majdnem lecsúszott a székről, nagy bólogatások közepette. (Na jó, az is vicces volt!)
Óra után usgyi a melóhely, napköziztem szokás szerint, csak még kaptam egy rakat ötödikes tanszobást is. Jelentem, túléltem. :)
Este pedig a szokásos telefonátírásos móka következett a pamutban, már a procedúra felénél járunk! Yeeee!!!
Most meg 3/4 12, és én még blogolok, pedig holnap én tartok órát, zsinórban 4-et, majd utána még napközizek is. Reméljük nem lesz sok gyerek! Folyt. köv. holnap! Jó éjt!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése