Kiborítós csütörtök-péntek

Esett a hó, a gyerekek be voltak zsongva, és bevadultak a hógolyózástól. 2 fiú meg annyira kihozott a sodromból a szemtelen, kötözködő stílusával, hogy legszívesebben rájuk csaptam volna az ajtót. Ma szintén nem volt vidám a napom, reggel az 1. és 3. órát helyettesítettem (wáá, német volt, de ahhoz képest ügyes voltam szerintem), a 2. órában az irodalom is jól sikerült, de az az osztály kiborít! Miért nem képesek befogni a szájukat? Miért kell minden 2. mondatom után megállnom, és megvárnom, míg csend lesz? Mit nem csinálok jól? Elegem van!

Munka után pedig az egyik kolléganőm lelkét ápoltam. Annyira szeretem, olyan tüneményes az a nő, és annyira nem érdemli meg, amibe kényszerítették, és szörnyű, hogy nem léphet fel ellene, nem mer, és igaza van, én se mernék! Miért van ez? És ha mégis lázad, akkor ő húzza a rövidebbet...hogy lehet ezek után dolgozni? Áh, hülye világot élünk! UTÁLOM EZT!!!

Forrest jól van, napról napra vidámabb, élvezi a havat, az éjjeli sétáinkat, és én is! Annyira jó, hogy itt van velem ezekben az időkben, hogy nem vagyok egyedül, hogy ez a határtalan nyugalom és szeretet árad belőle! Nem tudom, mit csinálnék most nélküle! Szeretlek, kiskutyám!