- Tehát interjút szeretnél tőlem?
- Ha van rá időd...- mondtam. Isten mosolygott.
- Az én idom örökkévalóság. Milyen kérdések vannak a tarsolyodban?
- Mi az, ami legjobban meglep az emberiséggel kapcsolatban? Isten így felelt:
- Az, hogy beleunnak a gyerekkorba. Siettetik, hogy felnőjenek, és aztán újra gyerekek szeretnének lenni. Az, hogy elvesztegetik az egészségüket a pénzkereset érdekében, és aztán az összes pénzüket az egészségük helyreállítására költik. Az, hogy miközben aggódva gondolnak a jövőre, elfelejtik a jelent, s így sem a jelenben, sem a jövőben nem élnek. Az, hogy úgy élnek, mintha sohasem halnának meg, és úgy halnak mintha sohasem éltek volna. Isten megfogta a kezemet, s egy ideig csendben maradtunk. Aztán így kérdeztem:
- Te, mint szülő, mit tartasz fontosnak: mit kell a gyerekeidnek életük során megtanulniuk? Isten mosolyogva válaszolt:
- Tanulják meg azt, hogy nem kényszeríthetik ki senkinek a szeretetét. Amit megtehetnek, az az, hogy engedik magukat szeretni. Tanulják meg azt, hogy ne méregessék magukat folyton másokhoz. Azt is tanulják meg, hogy a gazdag ember nem az, akinek a legtöbbje van, hanem az, akinek a legkevesebbre van igénye. Azt is tanulják meg, hogy pillanatok alatt mély sebeket ejthetünk szeretteinken, de sok évig tart begyógyítani őket. Tanuljanak meg elnézőnek, türelmesnek lenni. Tanulják meg, hogy vannak, akik igazán szeretik őket, csak egyszerűen nem tudják kifejezni, vagy kimutatni érzelmeiket. Tanulják meg, hogy nem mindig elég, ha mások megbocsátanak nekik. Saját maguknak is meg kell bocsátaniuk.
2010. szeptember 2., csütörtök
2010. augusztus 31., kedd
Iskolakezdés
Holnap becsengetnek.



Reggel 8-kor kezdődik a tanévnyitó (tehát nekünk már 7-re!!! be kell menni, nem tudom, miért). Nagyon hideg lesz, 9 fokot mondanak, de 15 percnél nem szokott hosszabb lenni. :)
Idén új osztályt kapok. Ismét harmadikos leszek, ismét 80%-os, ismét egy olyan osztálynál, ahol én leszek a negyedik napközis szegény gyerkőcöknek. Ismét egy idősebb párom lesz, most Rozika néni (56). Nagyon aranyos, bár számomra kiismerhetetlen még. És ismét heti 2 nap kell majd fél 10-re járnom a folyosóügyelet miatt pont úgy, mint az első évben, amikor kezdtem a tanítósdit.
30 gyerekem lesz, ami azért nagyon sok. Nem tudom, hogy napköziben hányan maradnak délután, de ahogy emlékszem, ebből az osztályból gyakran 3 gyerek maradt mindig 5-ig, fél 6-ig.
Kíváncsi vagyok, hogy mennyire fognak nekem örülni a gyerekek, ma még nem tudják, hogy én leszek a napközisük, de az osztály nagy része már tavaly is nagyon szeretett. :)
Igzi.
2010. augusztus 30., hétfő
2010. augusztus 20., péntek
Szeptemberi dekoráció
Ilyet fogok csinálni nagy sárga gyűrt/batikolt papírból a suliba. Ha a belsejébe ragasztok barna kis négyzetet, akkor pont napraforgónak fog látszani. Már csak annyi kell hozzá, hogy a suli kifizesse a nagy papírokat. Drukkoljatok. :)
2010. augusztus 19., csütörtök
Pótlás
Londonból jól nem írtam semmit, mert Encsivel voltam inkább, és szuper volt. (Köszönöm, Kincsem, hogy meglátogathattalak).
Azóta sokminden nem történt, csak apróságok: Origami találkozó, tisztasági falfestések (illetve tisztasági falazás), nemezelés, kutyázás, még semmi lényeges.
2010. július 6., kedd
Önnek nincs foglalása!!!
Tipikus.... Hazaértem a Városlődi táborból, felmásztam az easyjet oldalra, hogy megnézzem, pontosan mikor indul a gépem. Bejelentkeztem a dooorcis mailcímmel, szerencsémre még a jelszó is stimmelt. No, nézzük a repcsimet.... "Önnek nincs foglalása." ÁÁÁÁÁÁÁááááááááááá!!!! Mi van????? Feltúrtam az összes levelemet a visszaigazolásos mailért, SEMMI....!!! Mi van???? Átböngésztem az egész easyjet oldalt, de sehol egy reklamációs telefonszám. Újfent ÁÁÁÁÁáááááá!!!! valamint Mi van???? Valahova felírtam a foglalási számomat, megtaláltam, a faliújságomra felírtam, szussz. Na akkor újfent: Mi van?????. Lekértem a jelszavamat, hogy módosítsam, de meg se jött a mail... Na akkor most MI VAN????
Aztán nagy puffanással leesett...
Másik mailcímmel foglaltam le a repjegyet!!! A dooorcisat akkor regisztráltam, mikor még Svájcba utaztunk síelni. Most viszont a gumicukorbékással foglaltam.....
NAGY SZUSSSSZ.....
2010. július 5., hétfő
Év vége, Városlődi tábor
Egy hete lett vége a tanításnak, az év vége hamar eltelt. Sok-sok meló volt, adminisztráció, ilyenek, de már vége. Az utolsó héten szerdán meg is tudtam, hogy jövőre Rozika néni párja leszek, és 3.a osztályt fogom megkapni. Újra harmadikos leszek egy olyan osztályban, ahol én leszek a 4. napközisük. Dezsavű, nem? :) És csak 80%-os leszek, vagyis 1 nap nem kell napköziznem, tehát lesz időm plusz órákat gyűjteni a fősulihoz, jeee.
Az utolsó értekezlet 24-én volt, 27-én indultunk a Városlődi táborba. (itt nézhettek képeket magáról a táborról: http://www.iglauerpark.hu/).
Idén Tótágas nem jött sajnos, mert a Volton bulizott, helyette viszont jött Szofi. Sajnos az esti bulizások idén elmaradtak, és nagyon beszélgetősre sikerültek, csak egyszer társasoztunk, és egyszer meséltem a kollégáknak (ami nagyon tetszett nekik). De általában véve punnyadtak voltak a többiek, kivéve Szofit, Zsuzsát és engem. A tábor közepén elég csúnyán beszóltak nekünk (én még haza is akartam jönni), és este mindenféle gyerekek miatt nem tudtuk megbeszélni a dolgot, hát ez is rányomta a bélyegét az egészre. Remélem jövőre (ha mehetek), jobb lesz. 80 gyerekből 35 elsős volt, ők cukik voltak. Aranyosakat mondtak, pl.: "Dóri néni, megágyneműzöl nekem?", "Tiszta alsógatya? De ezt még csak 2x vettem fel!!!", "Dóri néni, Te nagyon zsivány vagy!", csomagolásnál a tábor végén: "Ezt a nadrágot összehajtom, mert összepisiltem", "Nem kell fürdeni este, mert a strandon fürödtünk? De kullancsvizsgálat lesz, ugye?" :D
Holnap viszont irány London, az én drága Encsi barátnőmhöz megyek 2 hétre (júl. 6-20-ig). Alig várom már! :D
2010. június 9., szerda
Maradok
Régen írtam már, bocsi.
Vége a vizsgaidőszakomnak, minden megvan. Már csak 1 hét a tanítás végéig. Már nagyon várom! :)
Ennek örömére tegnap összeszedtem minden bátorságom, és bementem a főnökhöz, hogy mit tervez velem. Most nem írom le, de 20 percet beszélgettünk, ahol elmondta, hogy arról is volt szó, hogy nem hosszabbítja meg a szerződésemet, de végülis meghosszabbítja, maradhatok. Hogy elsős vagy harmadikos napközis leszek, majd meglátjuk (szerintem harmadikos), és lehet, hogy csak 80 %-os, de az is pont jó, hisz jövőre húzós évem lesz a fősulin (szakdoga, államvizsga). :)
Úgyhogy most nyugodt vagyok VÉGRE!!!
2010. május 28., péntek
Idióta kávés viccek
Eszi, nem eszi
A határon egy vámtiszt felnyittatja egy autós csomagtartóját:
– Ebben mi van? – mutat a határőr egy hatalmas csomagra.
– Madáreledel – feleli az autós. – A papagájnak viszem.
– Nyissa ki!
Az autós kibontja a zsákot, amelyben harminc kilogramm babkávé van.
– Aha, szóval maguk kávéval etetik a papagájt?
– Eszi, nem eszi, nem kap mást.
Imádni való vő
Anyós látogatóba megy a vejéhez.
– Meddig marad anyuka? – kérdezi a veje.
– Hát fiam, ameddig szívesen láttok.
– Jaj, anyuka, hát már a kávét se tetszik megvárni!
Messziről érkezett
Kovácsné a negyedik emeleten nehéz csomagot kap, és hogy meghálálja a küldöncnek, amiért felcipelte a lépcsőn, meghívja egy kávéra.
– Asszonyom, sok jó kávét ittam már, de ilyen finomat még soha! – mondja elismerően a férfi.
– A sógorom hozta Hollandiából.
– Nagyszerű! És még mindig nem hűlt ki!
Reggeli ital
A férj emésztési zavarban szenved és emiatt nagyon nyűgös:
– Jaj, nem tudom, mit kellene szednem, hogy ne fájjon a hasam.
– Igyál minden reggel két pohár meleg vizet, az majd segít! – javasolja a felesége.
– Ezt teszem már húsz éve – dörmögi a férj –, csak te kávénak hívod!
Maga hogyan kever?
- Uram, ön mindig jobb kézzel szokta megkeverni a kávéját?
- Igen.
-Érdekes, mert az emberek általában kiskanállal szokták...
Zamatos kávé
– Főúr, egész éjjel nem tudtam aludni a kávéjuktól.
– Olyan erős volt?
– Dehogyis. Azon törtem a fejemet, hogy vajon miből főzték.
Otthoni feeling
Bemegy egy fickó a kávéházba és azt mondja a pincérnőnek:
- Hozzon nekem egy hideg kávét és egy száraz kiflit, aztán üljön ide mellém panaszkodni.
- Igen uram, de miért?
- Otthon akarom érezni magam.
Kávémizéria
A szőke titkárnőt első munkanapján elküldik kávét csinálni. Mivel még sosem főzött kávét, lemegy a közeli presszóba egy termosszal.
– Elnézést, belefér ebbe a termoszba hat csésze kávé?
A pincér méregeti a termoszt egy kicsit, aztán felel:
– Igen, azt hiszem hat csészényi pont elfér benne.
– Ó, ez nagyszerű! Akkor kérek kettőt cukorral, egyet cukor nélkül, egyet tejszínnel és két capuccino-t.
.jpg)
A határon egy vámtiszt felnyittatja egy autós csomagtartóját:
– Ebben mi van? – mutat a határőr egy hatalmas csomagra.
– Madáreledel – feleli az autós. – A papagájnak viszem.
– Nyissa ki!
Az autós kibontja a zsákot, amelyben harminc kilogramm babkávé van.
– Aha, szóval maguk kávéval etetik a papagájt?
– Eszi, nem eszi, nem kap mást.
Imádni való vő
Anyós látogatóba megy a vejéhez.
– Meddig marad anyuka? – kérdezi a veje.
– Hát fiam, ameddig szívesen láttok.
– Jaj, anyuka, hát már a kávét se tetszik megvárni!
Messziről érkezett
Kovácsné a negyedik emeleten nehéz csomagot kap, és hogy meghálálja a küldöncnek, amiért felcipelte a lépcsőn, meghívja egy kávéra.
– Asszonyom, sok jó kávét ittam már, de ilyen finomat még soha! – mondja elismerően a férfi.
– A sógorom hozta Hollandiából.
– Nagyszerű! És még mindig nem hűlt ki!
Reggeli ital
A férj emésztési zavarban szenved és emiatt nagyon nyűgös:
– Jaj, nem tudom, mit kellene szednem, hogy ne fájjon a hasam.
– Igyál minden reggel két pohár meleg vizet, az majd segít! – javasolja a felesége.
– Ezt teszem már húsz éve – dörmögi a férj –, csak te kávénak hívod!
Maga hogyan kever?
- Uram, ön mindig jobb kézzel szokta megkeverni a kávéját?
- Igen.
-Érdekes, mert az emberek általában kiskanállal szokták...
Zamatos kávé
– Főúr, egész éjjel nem tudtam aludni a kávéjuktól.
– Olyan erős volt?
– Dehogyis. Azon törtem a fejemet, hogy vajon miből főzték.
Otthoni feeling
Bemegy egy fickó a kávéházba és azt mondja a pincérnőnek:
- Hozzon nekem egy hideg kávét és egy száraz kiflit, aztán üljön ide mellém panaszkodni.
- Igen uram, de miért?
- Otthon akarom érezni magam.
Kávémizéria
A szőke titkárnőt első munkanapján elküldik kávét csinálni. Mivel még sosem főzött kávét, lemegy a közeli presszóba egy termosszal.
– Elnézést, belefér ebbe a termoszba hat csésze kávé?
A pincér méregeti a termoszt egy kicsit, aztán felel:
– Igen, azt hiszem hat csészényi pont elfér benne.
– Ó, ez nagyszerű! Akkor kérek kettőt cukorral, egyet cukor nélkül, egyet tejszínnel és két capuccino-t.
.jpg)
2010. május 27., csütörtök
Öröm és bódottá
És igen, megvan a keddi vizsgám és a szerdai szigorlatom is! Igeeeeeeeeeeeeeeen!










Köszönöm mindenkinek a támogatást, nélkületek nem lett volna hozzá erőm!
Mutatom a folyamatot:
A tananyag és a diák

Évközi tanulási aktivitás

helyette

vagy

A tanulás végén

Indulás vizsgázni

A vizsga előtt

A vizsga közben

A vizsga után

vagy

Köszönöm mindenkinek a támogatást, nélkületek nem lett volna hozzá erőm!
2010. május 25., kedd
Nehogy már magyarul beszéljünk...
Holnapi szigorlatom egyik tételében arról kellene beszélnem, hogy milyen a megváltozott intraszenzoriális működés lehetséges mintázata..... A válaszom rá: a gugli szerint ilyen szó, hogy intraszenzoriális NINCS!!! A mintázata pedig lehet csíkos, pöttyös, kockás vagy virágmintás... VAZZE!
ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁáááááááááá!

2010. május 24., hétfő
Facebookról
A reggeli tükörkép is attól lesz szent , hogy pontosan azt a valakit látod, akit Isten is lát. És akit Isten szeret. Nincs smink. Nincs élére vasalt ing. Nincs döglesztő nyakkendő. Nincs hozzá illő cipő. Nincs több rétegben felöltött imázs. Nincsenek státusszimbólum-ékszerek. Csak a fel nem turbózott valóság.. Csak Te. Ha valaki hajnali fél hétkor is szeret, egyet biztosra vehetsz: az a valaki téged szeret. Nem a rangodat. Nem a stílusodat. Nem az elért eredményeidet. Egyszerűen csak Téged szeret .
Elmélet és gyakorlat
Nem szeretem ezt a felsőoktatási rendszert! Annyi értelmetlen elméletet kell megtanulni, aminek nincs így haszna! Ha bejön hozzám egy fogyatékos ember, akkor remekül el tudom mondani, hogy az értelmi fogyatékosság a központi idegrendszer fejlődését befolyásoló örökletes és környezeti hatások eredőjeképpen alakul ki, amelynek következtében az általános értelmi képesség az adott népesség átlagától - az első életévektől kezdve - számottevően elmarad, és amely miatt az önálló életvezetés jelentősen akadályozott. Meg azt is el tudom mondani, hogy régen őt debilisnek, imbecilnek, vagy idiótának hívták, most viszont már enyhe értelmi fogyatékosságnak, középsúlyos értelmi fogyatékosságnak, súlyos vagy legsúlyosabb éf. kategóriába sorolom, meg hogy a BNO-10 és az FNO szerint hova tartozik, de pont ilyen remek előadást tudok neki tartani a fogyatékosságról a pszichológia szerint, vagy az inadaptáció személyiségdinamikájáról, Lewin mezőelméletéről, Piaget, Freud, Erikson-féle fejlődési szakaszokról, abnormalitásról, retardációról, stigmatizációról, Gauss-görbéről, történelmi eseményekről (az ókortól napjainkig, kiváltképp, hogy melyik tanszéket mikor és ki alapította, valamit a Bárczi igazgatóiról)...DE MI A FENÉNEK???

Most már csak 1 év van a suliból, remélem az utolsó évben végre kiderül, hogy hogyan kell rajtuk segíteni, milyen eszközök és módszerek állnak rendelkezésre. (Jó, persze tudom, hogy milyen tesztek vannak, de eddig még csak olyat láttam, amit csak pszichológus vehet fel, és értékelhet ki...jeee!)
Szeretnék már gyakorlati részt is látni!!! Az idei gyakorlatom, amit magamnak szerveztem, kb. arra volt jó, hogy magamtól találjak ki világmegváltó dolgokat... hát mi vagyok én?
Megmondom: TÜRELMETLEN!!!
Bosszankodás befejezve, csak sikerüljön a keddi vizsgám és a szerdai SZIGORLATOM!!! Lécccííííííí!

2010. május 21., péntek
Csillagos mesék
Tegnap este kibújva a tanulás vackából elmentem Csenge csillagos meséit meghallgatni. (Gospelre nem, mert vasárnap sem megyek, és szégyenlem is magam miatta, de muszáj ezt a hülye szigorlatot megcsinálnom, és az előző napi vizsgát is. :(
![[CsillaghullasCR.jpg]](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhO-9s-f5Wc4vsqs8tFrnBgMPwRx_0u24OPhJ4TzpvfXYAg9iX94cNtZ22e09vAQXJKSsP-eXeUduU8Op9POjLo6Hg3VUBiFAaSjvaWFvI3w4KPUxyB2ueb2UmmuS_FOVNV0UfOkNyuFSs/s1600/CsillaghullasCR.jpg)
Csenge, és barátnője a Csillagászlány közreműködésével egy csomó standard csillagképet megnéztünk, meg vicceseket is, mint a háromszög vagy az illemhely. :D De néztük az oroszlánt egérnek, és vót a lú csillágkíp is, ámit á sznobok csák pégázúsnák mondánák. :)
A csillagképekhez Csenge mesélt egy-egy mesét is: Hoichiről, a fületlen dalnokról, a 6 játékfüggő indiánfiúról, de a kedvencem a hős menyét-rozsomák kooperációról szóló sikersztori volt. :)
Ja, és mindezt matracokon fekve hallgattuk végig a besötétített büfé részben, ahol egy projektor és egy stelláriumot tartalmazó laptop segítségével a plafonon bámulhattuk a csillagos eget.
Örök tanulság: a pleiádokat úgy találod meg most, hogy ott van a nap mellett :P
![[CsillaghullasCR.jpg]](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhO-9s-f5Wc4vsqs8tFrnBgMPwRx_0u24OPhJ4TzpvfXYAg9iX94cNtZ22e09vAQXJKSsP-eXeUduU8Op9POjLo6Hg3VUBiFAaSjvaWFvI3w4KPUxyB2ueb2UmmuS_FOVNV0UfOkNyuFSs/s1600/CsillaghullasCR.jpg)
A kép Szegedi Katalin Csillaghullás nevű képe, ahol szépen látszik a kancsóból kiönlő tejút, és a gombok, mint csillagok.
Adóbevallás
Hát engem odafent nagyon szeretnek, az egyszer biztos! :)

Először is a mesélésről Carrie hazahozott kocsival, így már fél 11-re itthon voltam.
A kocsiban elhangzott beszélgetés:
-Tomi! Te kinek adod az 1%-odat?
-Senkinek, mert 87 Ft! :D
A nagy röhögés elég hamar abbamaradt, amikor a fejem mellett felgyulladt a villanykörte: ma HUSZADIKA VAN!!!! Éjfélig le kell adni az adóbevallást...

Aha, nyilván fogalmam sincs, hogy hogy kell ilyet csinálni, mert a munkahelyem nem csinálja meg. Ilyenkor mi a teendő?
Nekem az volt, hogy felhívtam a sulink gazdaságiság, Zsuzsa nénit, aki először megpróbálta elmagyarázni, hogy a bevallós nyomtatványt hogyan kell letölteni a netről, de a sikertelenség hatására azt mondta, hogy hamár 1 utcányira lakom tőle, menjek át 3/4 11-kor. Átmentem (ő már hajcsavarókkal, hálóingben), de megcsinálta nekem, kb. 5 sort kellett kitölteni még az adataimon kívül, és tök mázli, hogy minden papírom megvolt. Fél 12-re kinyomtattuk (állítom, neki van a leglassabb gépe a világon: egy komplett admirális játékot játszott le, mire megnyílt az adóbevallós progi, és rendet rakott, mire a nyomtató feleszmélt, és röpke 5,5 perc alatt ki is nyomtatott 5 oldalt).
Rohantam haza, elkértem a kocsit, aminek persze, hogy lemerült az aksija...., úgyhogy apu cégesével mentem, ami meglepő módon szépen engedelmeskedett nekem, le se fulladt! :) És 00:02 perckor feladtam a bevallást. Jeeeeeeeeee!
Ma meg hallottam a rádióban, hogy később is lehet az árvízi helyzetre való tekintettel.
De hogy ilyen hülye is csak én lehetek!!!! Még jó, hogy a tavalyiból tanulva a borítékot, ajánlószelvényt, fizetési nyilatkozatot, sulis igazolást mind megtartottam, egy helyen. :)
KÖSZÖNÖM, ZSUZSA NÉNI!!!
![[köszönöm.jpg]](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEg8YaLIbe-_5_FuQQ019pgmWvWO5KKxMe-M95ycqrz_q7QkZTzIwxCIjjcGFvbk94h2QaAL58rfG5Ed4wJPShQ85_YomP7h4Iod6k13GNXsHvBDO9QkweZNlW3FQRqLwhFzsflRGWewHXM/s1600/k%C3%B6sz%C3%B6n%C3%B6m.jpg)
2010. április 18., vasárnap
Kosztolányi Dezső: Akarsz-e játszani?
Encsi blogjáról loptam, remélem nem haragszik érte, de pont ez az, ami most úgy megfogalmazza az érzéseimet. :)
A játszótársam, mondd, akarsz-e lenni,
akarsz-e mindig, mindig játszani,
akarsz-e együtt a sötétbe menni,
gyerekszívvel fontosnak látszani,
nagykomolyan az asztalfőre ülni,
borból-vízből mértékkel tölteni,
gyöngyöt dobálni, semminek örülni,
sóhajtva rossz ruhákat ölteni?
Akarsz-e játszani mindent, mi élet,
havas telet és hosszu-hosszu őszt,
lehet-e némán teát inni véled,
rubin-teát és sárga páragőzt?
Akarsz-e teljes, tiszta szívvel élni,
hallgatni hosszan, néha-néha félni,
hogy a körúton járkál a november,
az utcaseprő, szegény, beteg ember,
ki fütyürész az ablakunk alatt?
Akarsz játszani kígyót, madarat,
hosszú utazást, vonatot, hajót,
karácsonyt, álmot, mindenféle jót?
Akarsz játszani boldog szeretőt,
színlelni sírást, cifra temetőt?
Akarsz-e élni, élni mindörökkön,
játékban élni, mely valóra vált?
Virágok közt feküdni lenn a földön,
s akarsz, akarsz-e játszani halált?
A válaszom: IGEN!!! :)
A játszótársam, mondd, akarsz-e lenni,
akarsz-e mindig, mindig játszani,
akarsz-e együtt a sötétbe menni,
gyerekszívvel fontosnak látszani,
nagykomolyan az asztalfőre ülni,
borból-vízből mértékkel tölteni,
gyöngyöt dobálni, semminek örülni,
sóhajtva rossz ruhákat ölteni?
Akarsz-e játszani mindent, mi élet,
havas telet és hosszu-hosszu őszt,
lehet-e némán teát inni véled,
rubin-teát és sárga páragőzt?
Akarsz-e teljes, tiszta szívvel élni,
hallgatni hosszan, néha-néha félni,
hogy a körúton járkál a november,
az utcaseprő, szegény, beteg ember,
ki fütyürész az ablakunk alatt?
Akarsz játszani kígyót, madarat,
hosszú utazást, vonatot, hajót,
karácsonyt, álmot, mindenféle jót?
Akarsz játszani boldog szeretőt,
színlelni sírást, cifra temetőt?
Akarsz-e élni, élni mindörökkön,
játékban élni, mely valóra vált?
Virágok közt feküdni lenn a földön,
s akarsz, akarsz-e játszani halált?
A válaszom: IGEN!!! :)
2010. április 15., csütörtök
Szembe
"Az igazi nőnek csak a szemét nézd, és azt sem kívülről, hanem a lelke felől. Először meg kell érezni a lelkét. Ha a lelke felől nézed, az első réteg a félelem, a múlt és a jelen sebei. Ha ezzel megtanulsz bánni, akkor láthatod a második réteget, a gyengédséget, a cirógatás vágyát. Ha ezt is látod, a harmadik rétegben látod az öröm pajkosságát, a negyedikben a harag villámait, az ötödikben a harmónia vágyát, a hatodikban a gyönyör cirógatását, és a hetedikben azt a szeretetet, ami teljesen a Tied. Minden igazi nő hét fátyoltáncot táncol, és régen elvesztél, ha a fátylat, a keblei halmát, vagy a csípőjét nézed. Csak a szemét nézd, a teljesen ruhátlan lénye, az örömtől hullámzó, vagy fájdalomtól görnyedő teste minden apró titka a szemében van." /Müller Péter/

2010. április 11., vasárnap
Halász Judit: Semmi sem tökéletes
A végtelenhez mérve semmi se tökéletes
Az ember nyughatatlanul mégis mindig keres
Az örökös vándorút véget soha nem ér
S ha nincsen gyökered - elvisz a szél
Mindenkinek vannak különös vágyai
De felelősséggel tartozunk, ha számít ránk valaki
Lehet belőle száz is, az az egy többet ér
S ha elfelejtenéd - elvisz a szél
R:
Jól csak a szívével lát az ember
Ami lényeges, az a szemnek láthatatlan
Az igazságot átérzi a lelkünk
De Te is tudod, hogy kimondhatatlan
A végtelenhez mérve szinte nem is létezünk
A csillagévek óráin egy perc az életünk
Az ember önmagában semmit nem ér
S ha nincsen barátod - elvisz a szél
R:
Jól csak a szívével lát az ember
Ami lényeges, az a szemnek láthatatlan
Az igazságot átérzi a lelkünk
De Te is tudod, hogy kimondhatatlan
Minden sivatag egy kutat rejt valahol
S ha lelked mélyén rátalálsz, már nem csodálkozol
Az ember ezen a Földön csak egyszer él
S ha nincsen barátod - elvisz a szél
Elvisz a szél, elvisz a szél...
Az ember nyughatatlanul mégis mindig keres
Az örökös vándorút véget soha nem ér
S ha nincsen gyökered - elvisz a szél
Mindenkinek vannak különös vágyai
De felelősséggel tartozunk, ha számít ránk valaki
Lehet belőle száz is, az az egy többet ér
S ha elfelejtenéd - elvisz a szél
R:
Jól csak a szívével lát az ember
Ami lényeges, az a szemnek láthatatlan
Az igazságot átérzi a lelkünk
De Te is tudod, hogy kimondhatatlan
A végtelenhez mérve szinte nem is létezünk
A csillagévek óráin egy perc az életünk
Az ember önmagában semmit nem ér
S ha nincsen barátod - elvisz a szél
R:
Jól csak a szívével lát az ember
Ami lényeges, az a szemnek láthatatlan
Az igazságot átérzi a lelkünk
De Te is tudod, hogy kimondhatatlan
Minden sivatag egy kutat rejt valahol
S ha lelked mélyén rátalálsz, már nem csodálkozol
Az ember ezen a Földön csak egyszer él
S ha nincsen barátod - elvisz a szél
Elvisz a szél, elvisz a szél...
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
